|
|
2021. április 1., csütörtök 19:49 |
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közleménye |
|
Budapest, 2021. április 1., csütörtök (OS) - Nem jópofa vicc, hanem a sötét oldal újabb, agresszív támadása a megfeszített Krisztus gender logóval való gyalázása, éppen Nagycsütörtökön. Ezt minden keresztény ember nevében visszautasítjuk! |
Felszólítjuk Ferencváros polgármesterét, tüntesse el ezt a
gyalázatot a közterületről, és felszólítjuk az agresszorokat, hogy
fejezzék be a szellemi és a tettleges keresztényüldözést!
Nem tűrhetjük némán, hogy ránk gyújtják templomainkat, tönkreteszik
harangjainkat és szent ünnepeinkre fókuszálva gyalázzák Istent és
gyalázzák keresztény közösségünket.
A világnak vissza kell térnie a devianciából a normalitásba. Ehhez
pedig az szükséges, hogy kiálljunk hitünk, értékeink és véleményünk
mellett minden olyan kérdésben, melyben a "politikailag korrekt"
viselkedés jegyében a nyugati politikusok inkább elnémultak.
Az ateisták le akarják rombolni a társadalom hagyományos keresztény
erkölcsi felfogását. Céljuk, hogy démonizálják a keresztény világot,
és felépítsék a maguk által humánusnak vélt istentelen új világot,
mely felhagy mindazzal, amit mi értéknek tekintünk. A tolerancia
imitált fegyverével szakítanak a hagyományos keresztény
erkölcsiséggel és megkérdőjeleznek minden hatalmi struktúrát.
Relativizálnak mindent, emiatt az embereknek már nincs erkölcsi
fogódzójuk. Ez ellen kell fellépnünk most a Nagyhéten is! Ebben a közegben kell
emlékeztetnünk az embereket a jó és rossz közötti különbségre.
Álljunk hát ki értékeink mellett, adjunk hangot véleményünknek!
Dr. Vejkey Imre
Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|