OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2021. december 23., csütörtök 12:45

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége közleménye (2. rész)
    Budapest, 2021. december 23., csütörtök (OS) -

        A legújabban nyilvánosságra jutott (kiperelt) dokumentumok arra utalnak, hogy a járványügyben szükséges érdemi döntéseket nem konkrét nevekhez is köthetően, mértékadó súlyú egészségügyi szaktekintélyek véleményére alapozva, hanem ilyesmiben is dilettáns politikusok hebehurgya, az emberek biztonsága helyett főként gazdasági, rosszabb esetben pusztán profitszerzési érdekek alapján hozták meg.
     A járványkezelés intézkedései kapcsán semmibe vették az egyébként "békeidőben" hatályos egészségügyről szóló törvénynek a beavatkozásokkal összefüggésben előírt legfontosabb tájékoztatási kötelezettségeket is. Lényegében az ország egész népessége előtt hallgatták el az állampolgárok döntéseihez szükséges legfontosabb információkat, és közben éppen tőlük várják el, hogy például a védőoltások vállalásáról valós tájékoztatás nélkül, de saját felelősségük terhére döntsenek.
     Okkal felvetendő, miként segítette ezt a folyamatot a miniszterelnöki kommunikáció, amely szerint a világjárvány háborút jelent. Vagy ez pusztán a tájékozatlan és továbbra is ilyenként kezelendő néptömegnek szóló, a veszélyhelyzet kapcsán alkalmazható felhatalmazási rendeletek elfogadását erősítő hatásvadász, de lényegében alaptalan politikusi érvelés?
     Jellemző, miként kért segítséget az egyik fővárosi gyermekkórház az asztmás gyerekek ellátásához szükséges belégzőeszköz hiánya miatt, amely elengedhetetlen a 7 év alatti gyerekeknél asztmás és vírus kiváltotta zihálás kezelésére.

     Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.