OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 22. vasárnap
Ismertető


2022. március 19., szombat 10:27

A SpaceBuzz Hungary Alapítvány közleménye
    Budapest, 2022. március 19., szombat (OS) - Pilot oktatási program indult.

        Miközben keleti szomszédunknál háború van, miközben tart a választási kampány, nem feledkezhetünk meg a jövő generációjáról, a klíma- és környezetvédelem és természettudomány (STEM, MTMI) fontosságáról.
     A SpaceBuzz Hungary Alapítvány - egy nyertes Erasmus+ pályázatnak, támogatóknak és 19 magyar iskola vezetőinek, tanárainak áldozatos közreműködésének köszönhetően, több mint egyéves előkészítő munka után - büszkén támogatja a SpaceBuzz Hungary Pilot programot, mely oktatás március 1.-e óta tart, majd 1500, 10-12 éves diák részvételével.
     A gyerekeknek a térítésmentes oktatási program eredményeként klíma- és környezetvédelmi gondolkodásmódjuk, magatartásuk felelőségteljesebb lesz, érdeklődésük a természettudomány irányába fordul, valamint együttműködési, kreatív és kommunikációs kompetenciáik is fejlődnek. Célunk, hogy a sikeres pilot program után a SpaceBuzz oktatás mihamarabb minél több, határon innen és túl lévő iskola magyar tanulóinak elérhető legyen.

     Kiadó: SpaceBuzz Hungary Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.