OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 13. vasárnap
Ismertető


2023. január 22., vasárnap 09:16

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2023. január 22., vasárnap (OS) - A Magyar Kultúra Napján

    Január 22. alkalom és lehetőség, hogy kifejezzük tiszteletünket a magyar kultúra iránt, gondolva évszázados hagyományainkra és azokra, akik a jelenben ápolják kulturális értékeinket. Az a tény, hogy Kölcsey épp 200 éve fejezte be nemzeti himnusszá lett költeményét, abban az évben, amikor a magyar és az egyetemes szabadság egyik legnagyobb költője, Petőfi Sándor meglátta a napvilágot, még inkább a középpontba állítja a kultúrát, a közös büszkeséget és a közös gondokat egyaránt. Petőfire emlékezni az évfordulón nagyszerű kötelesség, ahogy az is, hogy egész életútja és szellemisége miatt is kiálljunk az alkotói, művészi szabadság mellett!

Az elmúlt időszak különös nehézségeket hozott a kultúra területén dolgozókra. Alkotók, művészek, a közművelődés intézményei és munkatársai kerültek addig nem látott, súlyos körülmények közé. A világjárvány, majd az energiaválság miatt intézmények százai zártak be vagy függesztették fel tevékenységüket, színházak, múzeumok, előadótermek, galériák, művelődési házak álltak és állnak üresen.
Elmaradt az az átfogó kormányzati program, amely akárcsak átmeneti segítséget nyújtott volna az önnön hibájukon kívül rendkívüli, nem egy esetben lehetetlen helyzetbe került alkotócsoportok, művészeti kollektívák, közművelődési közösségek számára.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.