OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 28. hétfő
Ismertető


2023. október 8., vasárnap 12:44

Az LMP - Magyarország Zöld Pártja közleménye
    Budapest, 2023. október 8., vasárnap (OS) - Elhunyt Sólyom László

        Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke. Az LMP teljes politikai közössége tisztelettel és főhajtással emlékezik rá.
     Sólyom Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak a demokratikus átalakulás jogállami kereteinek meghatározásában, valamint az ebből fakadó alkotmányossági elvek kialakításában. Az Alkotmánybíróság első elnökeként mélyen elkötelezett védelmezője volt Magyarország alkotmányos intézményeinek. Köztársasági elnökként pedig valódi, pártokon felül álló intézményként tekintett hivatalára, ahol nem személye volt az elsődleges, hanem az a legfőbb közjogi tisztség, amit képviselt.
     Közéleti szerepvállalása mellett jogtudósi pályafutása nemzetközi viszonylatban is elismertté tette őt, ráadásul olyan, manapság kiemelten fontos témák magyar jogba való bevezetése is a nevéhez fűződik, mint az adatvédelem és általában az információszabadság témaköre.
     Az LMP politikai közössége külön hálás volt Sólyom Lászlónak azokért az erőfeszítésekért, amiket a környezeti értékeink védelme érdekében tett egész pályafutása alatt.
     Részvétünket fejezzük ki a gyászoló szeretteinek. Nyugodjon békében.

LMP Sajtó


     Kiadó: LMP - Magyarország Zöld Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.