|
![](/img/spacer.gif) |
2023. november 25., szombat 13:47 |
![](/img/spacer.gif) A Demokratikus Koalíció közleménye (2. rész) |
|
Budapest, 2023. november 25., szombat (OS) - A DK polgármesterei így segítenek a bántalmazott nőkön |
Emellett az önkormányzat munkatársai szinte kivétel nélkül részt
vettek a NANE Nők a Nőkért Az Erőszak Ellen Egyesület által
szervezett képzésen, amely kifejezetten az áldozatokkal végzett
munkára fókuszált.
- A XV. kerület egy figyelemfelhívó kampányt indított el, 200
plakátot helyeztek ki a kerület főbb pontjain és intézményeiben,
valamint a kerületi újságnak egy nyolcoldalas mellékletében.
Krízishelyzetben a kerületi lakók segítségért fordulhatnak a Család-
és Gyermekjóléti Központhoz, akik a megfelelő szakemberek
bevonásával tudnak segítséget nyújtani, miközben védett lakásainkban
biztonságra lelhetnek azok, akikre veszély leselkedik a saját
otthonukban.
- Újbuda Humán Szolgáltató Központjának egyik legfontosabb
feladata, hogy támogatást nyújtson a bántalmazott nőknek a
kerületben. Ennek része, hogy éjjel-nappal hívható krízis
telefonszámot tartanak fent, pszichológia és jogi segítséget is
nyújtanak. A lakókörnyezetből való kiemelést a Családok Átmeneti
Otthona biztosítja, ahol 16 fő elszállásolására van lehetőség.
Emellett az Országos Kríziskezelő szervezettel is együttműködik a
kerület, hogy szükség esetén az ország távolabbi pontjaira is el
tudják menekíteni a bántalmazott sértetteket.
Kiadó: Demokratikus Koalíció
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
![](/img/spacer.gif) |
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|