OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 7. kedd
Ismertető


2024. január 27., szombat 23:15

A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM) közleménye
    Budapest, 2024. január 27., szombat (OS) - A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából közös megemlékezését tartott a MAZSISZEM és a Kazán István Kamaraszínház a Duna-parton található Cipők emlékműnél pénteken 12 órakor.

    Közel 1 évtizede működik együtt a 2 civil társadalmi szervezet és teremt értékkel bíró művészeti alkotásokat főként zene és színházművészeti területen.

Számos zsidó – keresztény és holokauszt tematikájú programsorozatot és kerek évfordulós eseményt valósítottunk már meg együtt. Kiemelve a "Nyitott zsinagógák", Emancipáció 150, Izrael 75, Holokauszt Emlékév 75, Magyar-Zsidó Hősök, vagy éppen Petőfi Emlékév 200 egyedi, új és különleges projekteket.

A KIK Színház megalakulását követően első előadása a Kislány a pokolban című holokauszt monodráma volt, melyet azóta is töretlen sikerrel ad elő más hasonló témájú gyerekkompatibilis darabokkal, mint pl. Auschwitzi Napló.

Kriszt László a társulat művészeti vezetője kihangsúlyozta: "a színház a kultúrán keresztül, a kultúrával próbál emlékezetet teremteni, ennek a szörnyű vészkorszaknak. Most a Holokauszt 80-nál rendkívül fontos, hogy a fiatal korosztályok, nemzedékek is megismerkedjenek ezzel a szörnyűséggel, pontosan azért, hogy soha többé ne tudjon előfordulni.

Rosenfeld Dániel az egyesület alapító elnöke emlékeztetett, hogy "a mi fegyverünk a kultúra, művészetek, nevelés és oktatás, amivel felvehetjük a harcot az újra fellángoló antiszemitizmus, egymás elleni gyűlöletkeltés és a sorozatos barbár terrortámadások ellen. További infó zsidoszinhaz oldalon
     Kiadó: Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.