OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 12. vasárnap
Ismertető


2024. február 20., kedd 12:03

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. február 20., kedd (OS) - Álcivil szervezetekkel, árnyékkormánnyal, külföldi beavatkozások szervezésével ma már nem lehet eljutni a kormányzásig. Ehhez több kell, minimum a nemzet többségének szimpátiája.

        A politikai és gazdasági csődök Ferenc által vezetett csapata leszerepelt. Bűneik lajstroma egyre növekszik. A DK puccsban fogant léte kiteljesült abban, hogy szinte a teljes ellenzéket kötelező sorozás alá vetette.
     A dráma előjátékának tekinthető, hogy így csak Ferenc-féle ajánlat van és ezt úgy jelentetik meg, hogy az egyébként sikeres influenszereket politikai bábuként mozgatják. Mostmár a demokratikus többség oldaláról is jól látszik, hogy az ellenzékiségnek drámai fordulatot kell végrehajtania. Új, tiszta szellemiségre van szükség, alapállás szerint minden magyarnak a hazáját együtt kell védeni. Ez nem zárja ki, hogy a kulturált politikai magatartással párosuljon a versenyszellem. Ferencnek ez azt jelentené, hogy ami késik, nem múlik.
     A jogállamiság a demokratikus választások garanciájával biztosítható. Világosan fogalmazva, Európa és hazánk jövőjére 2024 júniusában választópolgáraink adnak iránymutatást, ugyanakkor biztosra vehetjük, hogy az influenszerek is ide tartoznak.

Csizmadia László
a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke

     Kiadó: Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.