OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 23. szerda
Ismertető


2024. július 10., szerda 15:35

A Miniszterelnökség közleménye
    Budapest, 2024. július 10., szerda (OS) - Péntekig pályázhatnak a kistelepülések út-, híd-, járda-, és kerékpárút építésére, felújítására

    Július 12-ig pályázhatnak az 5000 lélekszámú vagy az alatti települések a Magyar Falu Program keretében út-, híd-, járda-, és kerékpár forgalmi létesítmény építésére és felújítására. A pályázat keretösszege 5 milliárd forint.

A pályázatok a Magyar Államkincstár felületén keresztül, elektronikus úton nyújthatók be. Felhívjuk a figyelmet, hogy eddig az időpontig a pályázat benyújtását le kell zárni az elektronikus rendszerben.
A program keretében 45 millió forintra lehet támogatást igényelni út,-híd-, és kerékpárút létesítésére vagy felújítására, valamint 10 millió forint értékben járdafejlesztésre. A beruházást a pályázati kiírás közzétételének napjától számított legfeljebb 18 hónap alatt, de legkésőbb 2025. november 13-ig kell megvalósítani. Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be.
A Magyar Falu Program célja a kistelepülések népességmegtartó erejének, valamint életszínvonalának növelése. Öt év alatt több mint 1100 milliárd forinttal támogatta a kormány a programon keresztül az 5000 lélekszám alatti településeket, kiemelten fókuszálva a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, jelen pályázati kiírás keretével együtt több mint 370 milliárd forint értékben.


     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.