|
|
2024. július 24., szerda 13:26 |
A Demokratikus Koalíció közleménye |
|
Budapest, 2024. július 24., szerda (OS) - Nem veszik fel a bosszútörvény ellen tiltakozó pedagógusokat- Egyre közelebb a közoktatás összeomlása |
Az elmúlt hetekben többször is előfordult, hogy egy pedagógus
állásjelentkezését azért utasították el, mert nem írta alá a
közalkalmazotti státuszának megszűnését – írta meg a Népszava. A lap
szerint olyan is előfordult, hogy egy iskolai állásinterjún arról
kérdezgették a jelentkezőket, hogy sztrájkoltak-e korábban. A Demokratikus Koalíció szerint a kormány minden egyes döntésével
közelebb viszi az oktatást az összeomláshoz. Már így is akkora a
tanárhiány, hogy sok helyen nem szaktanár tartja az órákat, ha
egyáltalán megtartja őket valaki. Most bezzeg nem féltik, hogy sérül
a tanulók tanuláshoz való joga, amire a sztrájkoló, majd kirúgott
tanárok kapcsán hivatkoztak? Szociáldemokrataként a tanárok
megbecsülésében, az elérhető és esélyteremtő oktatásban hiszünk.
Büszkék vagyunk a pedagógusokra, hogy kiállnak magukért és a
diákjaikért. Aki nem az ő pártjukat fogja, az nem Magyarország
érdekeit képviseli.
Kálmán Olga A DK frakciószóvivője
Kiadó: Demokratikus Koalíció
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|