OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 22. vasárnap
Ismertető


2024. december 19., csütörtök 08:39

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2024. december 19., csütörtök (OS) - Új Gazdaságpolitikai Akcióterv a magyar vállalkozások erősítéséért

        A kormány célja, hogy Magyarország gazdasági semlegességére épülve a gazdasági növekedés 2025-re meghaladja a 3%-ot, miközben a fellendülés bevonó jellegéből adódóan a társadalom széles körei számára, különösen a családok, illetve a kis-, és középvállalkozások számára is érezhető legyen. A kormány ennek érdekében dolgozta ki a 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervet, amely három fő pillérre épül: (I) a jövedelmek vásárlóerejének növelésére, (II) a megfizethető lakhatás biztosítására, valamint (III) a Demján Sándor Programra, amely a hazai KKV-k méretének megduplázását hivatott támogatni.
    
     A Demján Sándor Program 2025-ben összesen 1.400 milliárd forintot mozgat meg a hazai kis-, és középvállalkozások versenyképességének és termelékenységének növelése, exporttevékenységük ösztönzése és méretugrásuk elősegítése érdekében. A Demján Sándor Program 8+1 intézkedést tartalmaz, amelyek elérhetőek a program hivatalos oldalán:
    
    
         Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium
    
     -------------------------------------------------------------------
    
         Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
         Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.