|
|
2024. december 19., csütörtök 18:22 |
A Demokratikus Koalíció közleménye |
|
Budapest, 2024. december 19., csütörtök (OS) - A DK Jelölő Bizottsága Gyurcsány Ferencet jelöli a párt elnökének a januári tisztújításra - az elnökségbe jelöltek fele nő |
A DK tisztségviselőinek mandátuma a jövő év elején lejár, ezért a
párt januárban és februárban tartja tisztújítását az országos
párttisztségekre. A jelölés és a választás folyamata a korábbi évek
tisztújításainak szabályai szerint zajlik. Ahogy minden korábbi
tisztújítás alkalmával, úgy most is a pályázóknak ajánlásokat
kellett gyűjteniük a párt tagjaitól, a Jelölő Bizottság pedig az
ajánlások alapján hozta meg döntését.
A pártelnöki tisztségre pályázatot benyújtók közül Gyurcsány
Ferenc 513, Abd El Rahim Ali 29, Török Miklós 17, Kovács István
pedig 2 ajánlást kapott a párt tagjaitól. Mindezek alapján a DK
Jelölő Bizottsága Gyurcsány Ferencet jelöli a párt elnökének - az
elnök személyéről januárban a párt teljes tagsága dönt online
pártszavazáson.
Az öt alelnöki tisztségre hatan pályáztak, de egy pályázó később
visszalépett. Így a Jelölő Bizottság öt politikust jelöl alelnöknek.
A maximum tíz elnökségi tag pozícióra 23-an adtak be érvényes
pályázatot. A Jelölő Bizottság azt a 16 politkus jelöli, akik
sorrendben a legtöbb ajánlást gyűjtötték össze.
Az alelnökökről és elnökségi tagokról a párt Kongresszusa dönt.
Így az országos elnökségbe összesen (elnök, alelnökök, elnökség
tagok) 11 férfi és 11 nő jelöltet állít a Jelölő Bizottság, ami
Magyarországon egyedülállóan magas részvételi arányt jelent a női
politikusoknak.
DK Sajtóiroda
Kiadó: Demokratikus Koalíció
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|