OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2009. november 9., hétfő 15:13

Már a H1N1 és érdekköre is legyűrte a magyar jogállamot?
    Budapest, 2009. november 9., hétfő (OS) - Az rendben van, hogy az egészségügyi miniszter oktalan és jogtalan, pusztán a H1N1 ügyében alkotmányos jogukkal élő véleménynyilvánítók elhallgattatására szánt feljelentését visszautasította a magyar ügyészség. Az viszont nincs rendben, hogy az erőszakos, pártérdekű politika minden tudományos-szakmai kérdést is uralni akar. Nincs rendben tehát, hogy a minisztert az ötvenes évekre emlékeztető, politikai célú feljelentésére a parlament teljes egészségügyi bizottsága is ösztökélte. Az még inkább nincs rendben, hogy a Magyar Köztársaság ügyészsége egy szintén a H1N1-ügykörben tett, másik, de megalapozott feljelentés után majdnem hat héttel sem tudta eldönteni, hogy mely szervének kell eljárnia az ügyben.

    Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) október 1.-jén tett feljelentést a Legfőbb Ügyészhez ismeretlen tettes ellen, a H1N1 oltáskampány törvénysértő, valamint egészséget, illetve életet veszélyeztető előkészítése és végrehajtása, illetve közbizalom elleni bűncselekmények miatt. A feljelentés szövegéből minden hozzáértő számára kiderül, hogy mely körben érdemes keresni az ismeretlen tettest, tetteseket.

Mivel a H1N1 oltáskampány tudományos-szakmai szempontból az ÁNTSZ feladatkörébe tartozik, de a sajátos magyar jogviszonyoknak megfelelően szintén közvetett politikai irányítást elszenvedve, az egészségügyi miniszter felügyelete alatt, és így végső soron a miniszterelnök felelősségi körében helyezkedik el, az ismeretlen tettesek nyilván az említett körben keresendők.

Nem akarjuk elhinni, hogy e magas körnek befolyása lenne az ügyészség tanácstalanságára, amellyel ebben a valóban nem szokásos ügyben tett feljelentéssel kapcsolatban, a feljelentést szervei között ide-oda küldözgetve, érdemi eljárását még meg sem kezdte. A működő demokráciát kívánókban azonban furcsa gondolatokat ébreszthetnek az alábbiak.

A Legfőbb Ügyészség a Fővárosi Főügyészséghez, utóbbi a Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészséghez, az pedig a Központi Nyomozó Főügyészséghez továbbította az ABOSZ feljelentését. A Központi Nyomozó Főügyészség szintén nem érezvén magát illetékesnek, az alaptalannak egyszer sem minősített, de kínos kérdéseket feszegető iratot visszaküldte az V. és XIII. kerületi Ügyészséghez.

Megnyugtató, hogy az előzőekkel ellentétben, a legutóbbi továbbításról értesítő tisztségviselő legalább megadta a döntése elleni panasz lehetőségét a feljelentést tevőnek.
Az irattologatással, a majdan eljáró hatóság esetleg szűkebb hatásköre miatt, máris elveszni látszik ugyanis a törvénysértések, illetve bűncselekmények egész országra kiterjedő vizsgálatának lehetősége, annak ellenére, hogy a feljelentés világosan leírta az egyébként is közismerten ilyen jellegű vonatkozásokat.

A feljelentés teljes szövege és háttere elérhető: www.abosz.hu/idoszerukerdesek.html#h1n1

Közben a hihetetlen érdekeltségeket sejttető félrevezetők még nagyobb sebességre kapcsoltak.

Budapest, 2009-11-09

Pós Péter, az ABOSZ elnöke

    Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.