OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 6. hétfő
Ismertető


2010. november 22., hétfő 16:10

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye
    Budapest, 2010. november 22., hétfő (OS) - A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) még a hétvége folyamán felkérte az illetékes szervezeteket, hogy azonnal vizsgálják fölül a Lágymányosi híd felhajtójánál kialakított forgalmi rendet.

    A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF), mint forgalomtechnikai üzemeltető, megvizsgálta a helyszínt és megállapította, hogy a kialakított forgalmi rend a forgalombiztonsági alapkövetelményeknek és a jogszabályi előírásoknak minden tekintetben megfelel, ugyanakkor döntött a forgalombiztonság növeléséről a csomópontban. Az FKF ezért az emberi figyelmetlenségből eredő téves szembemenetel valószínűségének további csökkentése érdekében a mai napon további egy darab Behajtani tilos  jelzőtábla elhelyezéséről intézkedett az eddig is ott lévő táblával szemben, az út másik oldalán.
    A jelzőtáblák számának növelésén túl az FKF Zrt. közútfenntartási ágazati igazgatósága a BKK felkérése nyomán a következő napokban megvizsgálja, hogy milyen útburkolat-felfestési javításokra van szükség az érintett csomópontban.
    A BKK januárig felülvizsgáltatja az összes budapesti hídfelhajtó, autópálya-felhajtó és az összes osztott pályás útra vezető felhajtó csomópont forgalmi rendjét, melynek kapcsán azt kértük, hogy a Nyugat-Európában, pl. az osztrák autópályákon elterjedt  tenyértáblák  bevezetését is vizsgálják.
    Fontosnak tartjuk hangsúlyozni: nincs szó arról, hogy eddig ne lett volna a forgalmi rendre vonatkozó jogszabályoknak megfelelő a Lágymányosi híd felhajtójának kialakítása. Ellenben, a tragikus balesetek felhívják a figyelmet arra, hogy a jogszabályi előírások pontos betartásán túl minden lehetséges eszközzel szükséges a forgalombiztonság növelése, a járművezetők tájékozottságának javítása, továbbá a figyelemfelhívó jelzések számának növelése.

    Budapest, 2010. november 22.

    Budapesti Közlekedési Központ
    ----------------------------------------------------------------- --

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja  az OS-be beadott  közleményeket,  a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett  közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.