|
|
2011. szeptember 5., hétfő 14:24 |
Nyilatkozat |
|
Budapest, 2011. szeptember 5., hétfő (OS) - |
Az új Munka Törvénykönyvének tervezetéről tárgyalt hétfőn Harrach
Péter, a KDNP frakcióvezetője és Palkovics Imre, a Munkástanácsok
elnöke. A megbeszélésen áttekintették a munkavállalók helyzetét. A
felek egyetértettek, hogy a keresztény-szociális alapelvek nyomán az
ember méltósága semmilyen körülmények között nem csorbulhat az új
szabályozásban és nem lehet gazdasági-, társadalmi folyamatok
tárgyává, eszközévé alacsonyítani. Ezt különös figyelemmel kell
egyes multinacionális láncok esetében betartatni, tekintettel az ott
dolgozók kiszolgáltatottságára. A politikus és a szakszervezeti
vezető megerősítette, hogy a család védelmének fokozott hangsúlyt
kell biztosítani a szabályozásban és nem elfogadható a már korábban
meglévő kedvezmények csorbítása az ő kárukra. A helyzetértékelés
során hangsúlyozták, hogy biztosítani kell a munkavállalók megfelelő
mozgásterét munkáltatóikkal szemben, valamint be kell tartatni az
alkalmazottak személyes adatainak, magánszférájának védelmét. Az
egyeztetésen mindketten egyetértettek, hogy üdvözlendő az a tény,
hogy a kisgyerekes szülők és a védett korban lévőkre nagyobb
figyelmet fordít a tervezet előző változata is, ugyanakkor továbbra
is különös tekintettel kell lenni az édesanyaként, vagy édesapaként
dolgozó munkavállalók azon elvárásaira, hogy a mindennapi életben is
összeegyeztethető legyen a munka és a család világa.
Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|