OS Országos Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető


2011. október 27., csütörtök 10:33

Az oxigén az egészségünket, sőt életünket is veszélyeztetheti!
    Budapest, 2011. október 27., csütörtök (OS) - Az oxigén nem csak életünk fenntartásának legrövidebb ideig nélkülözhető feltétele, hanem egészségünket, sőt életünket is igen súlyosan veszélyeztetheti, ha természetellenesen nagy mennyiségben, azaz a szervezetünk számára az adott időben éppen szükségesnél jelentősen nagyobb mennyiségben juttatjuk szervezetünkbe. Még akkor is, ha ezért a lehetőségért tájékozatlan vagy félrevezetett emberek egészségük megóvása, gyógyulásuk vagy nagyobb teljesítőképességük reményében még komoly összegeket is hajlandók fizetni.

    Az utóbbi időszakban ugrásszerűen megnőtt azon vállalkozások száma, amelyek tüdőnk helyett a saját (jól fizető) feladatuknak érzik, hogy ők biztosítsák testünk és sejtjeink megfelelő mennyiségű oxigén utánpótlását. Jóhiszemű ügyfeleikkel gyakran a természetesnél többször nagyobb nyomásértéken és/vagy a tiszta levegő helyett az annak oxigéntartalmát csaknem ötszörösen meghaladó arányú, a természetben elő sem forduló töménységű, általában 100 százalékos oxigént lélegeztetnek be.
Mivel a megkérdőjelezhető módon általuk terápiaként említett eljárás alatt egyes cégek állítása szerint az így belélegzett oxigén hatására a szervezet oxigénszintje a normális értéknek a 15-20-szorosára emelkedik, szerintük hatványozottan aktiválódnak a szervezet regenerálódásáért és gyógyulásáért felelős élettani folyamatok, sőt az eljárás által állítólag megelőzhető a tipikus menedzserbetegség, a burn-out (azaz kiégés) szindróma. Nagy kérdés, hogy mindezen állításokból mennyi az igaz, mi a reménykeltő, de valótlan állítás, és mi a közönséges oktalanság. Fontosabb azonban, hogy hol marad a kockázatok és veszélyes mellékhatások ismertetése.
Az könnyen elképzelhető persze, hogy a brutális oxigénbevitel miatt beindulhatnak ahhoz hasonló, a végső veszélyhelyzetekre való öngyógyító folyamatok, mint egyes fafélékben, amelyek a fajfenntartás céljából termőre fordulnak, amikor fejszével törzsükbe vágva komoly sokkhatásnak teszik ki őket. Azonban gyakran a fa is belepusztul a tulajdonosa úgyis mindegy alapon végzett kísérletezésébe.

Nem közismert, de igaz, hogy a szükségesnél rendszeresen többet lélegezni, tehát több oxigént beszívni még a túlzott evésnél is sokkal inkább káros lehet az egészségünkre. Gondoljuk meg, az evéssel történő táplálékbevitel bár rendszeresen visszatérő, de alkalmi, míg a légzéssel történő oxigénbevitel folyamatos tevékenység. Ha hibásan vagy oktalan mértékben végezzük, az előbbi rendszeresen visszatérően, az utóbbi viszont folyamatosan árthat nekünk.

Ez a rövid figyelemfelhívó közlemény nem alkalmas az abnormális mértékű oxigénnel való kezelés súlyos kockázatainak részletes érvekkel történő ismertetésére, így azt internetes felületünkön tesszük meg.
Az egészségünk többet ér, nem válhatunk magánhasznok tájékozatlan kiszolgáló eszközévé!

(Bővebben: http://www.abosz.hu/idoszerukerdesek/20111026-az-oxigen-az-egeszsegunket-is-veszelyeztetheti..html

Budapest, 2011-10-27

Pós Péter, az ABOSZ elnöke

    Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.