|
 |
2011. november 9., szerda 11:59 |
 Éles vita a kádári-szocializmusról a KEP fórumán |
|
Budapest, 2011. november 9., szerda (OS) - |
Dr Simon István történész, a Peyer Károly Társaság szóvivője, a MOL
levéltárosa előadása alapján vitatta meg a Közép-Európai Club
Pannonia Közhasznú Egyesület (KEP) a Kádár – korszak sajátosságait
legutóbbi fórumán. Simon István előadásában hangsúlyozta, hogy a
kádári-szocializmus belső és külső eladhatósága , a reformképesség
illúziójának fenntartása jelentette azt az egyediséget, amely
nyugaton a 70-es évekre elismerést és várakozásokat váltott ki egyes
politikai tényezőkből a rendszerrel kapcsolatban. Itt az SPD
kulcshelyzete, szerepe volt az elsődleges. Az enyhülési politika
realitása, a párbeszéd kényszere és óhaja mögött jól
dokumentálhatóan megjelent, a demokratikus szocializmus és a
szocialista demokrácia modelljének versengése . Az MSZMP
gazdasági reform-kísérletei jelentették azt az illúziót és
várakozásokat, amelyek megjelentek a nyugati szocdem pártok részéről
már a 60-as évek közepétől. A fentiekből következően olyan fogalmak
köré rendezte Simon mondanivalóját, mint: Illúziók (reform, megújulás) Kompromisszum-kényszer (belső társadalmi béke) Igazodási-kényszer (Varsói Szerződésen belül) Ezzel a baloldali együttműködés kérdése elvezetett a
rendszerváltozás egyik fontos eleméhez: hogyan vált az un.
reformkommunistákból SzocIntern háttérrel hiteles szociáldemokrata
tényező a 80-as évek végére, ezzel beteljesítve a korábbi nyugati
várakozásokat, amely szerint a kommunizmus megreformálható és újra
megvalósulhat a baloldali egység . Az előadást követő vitában a rendezvény moderátora Dr Gantner Péter
történész nagy súllyal vetette fel Kádár János személyes
felelősségét az 56 utáni megtorlásban, majd szerepét a kiegyezésben,
az elért eredményekben. Simon István szerint vitathatatlan Kádár
felelőssége, de szerinte hasonlóan fogadó kész volt a kiegyezésre,
mint Ferenc József. Több hozzászóló megemlítette Kádár
népszerűségét, emberi magatartásának szimpatikus vonásait.
Megemlítették, hogy ezt Kádár jórészt az éppen 50 évvel ezelőtt
1961- decemberében meghirdetett programjával érte el, amely szerint,
aki nincs ellenünk, az velünk van . Szabó András ny. nagykövet a
vitában kiemelte Kádár János megnövekedett népszerűségét nyugaton és
Magyarország külpolitikai és külgazdasági sikereit a világban.
Többen élesen tiltakoztak Kádárral kapcsolatban a szimpatikus jelző
használata ellen bármilyen összefüggésben. Így pl. Radda István
Bécsből, aki jelenleg az 56-os Szabadságharcos Lovagrend Német -
Osztrák Nagypriorátusának az elnöke. E vitával kapcsolatosan
összefoglalójában a fórum elnöke Dr Czeglédi József a KEP ügyvezető
elnöke, az 56-os forradalom fegyveres résztvevője arra utalt, hogy
Kádárnak különböző emberi tulajdonságai voltak, amelyek
hozzájárulhattak a legvidámabb barak kiépítéséhez, de fő
jellemzője, hogy gyilkos volt, mert nemcsak általában az 56-os véres
megtorlásáért, hanem Nagy Imre kivégzéséért is elsősorban ő felel. A KEP rendezvény végén Dr Tanka László a Magyar Világtalálkozó
alapító elnöke elismerő oklevelet adott át a KEP 56-os Dialógus
Bizottsága elnökének Czeglédi Józsefnek az idei Világtalálkozó 56-os
Konferenciájának megszervezéséért és tájékoztatást adott a 2012.
július 1-8 között megszervezésre kerülő II. Magyar Világtalálkozó
programjáról. További információ: www.kepcp.hu
KEP Elnökség
Kiadó: Közép Európai Club Egyesület
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|