|
|
2011. november 11., péntek 14:18 |
Szócska elárulta az egészségügyi dolgozókat! |
|
Budapest, 2011. november 11., péntek (OS) - Szócska Miklós
egészségügyi államtitkár ma a Népszabadságnak adott interjújában
kijelentette: ”felelőtlenség lenne béremelést ígérnem”. A Fidesz
néhány konkrét választási ígérete közül az egyik éppen az volt, hogy
az egészségügyben jelentős béremelést kell végrehajtani. Kövér
László jelenlegi házelnök pedig az egészségügy azonnali
megmentésének szükségességéről beszélt! |
Most már mindenki láthatja: ebben sem mondtak igazat, becsapták a
reménykedő, a végletekig elcsigázott, kizsigerelt egészségügyi
dolgozókat! Jelen állás szerint a kórházak drámaian eladósodottak,
zömükben a szolgáltatások fenntartása kérdéses, vagy már korlátozott
mértékű, az egészségügyi dolgozók pedig tömegesen hagyják el a
pályát, a megélhetéshez elégtelen fizetések miatt. Éhbérért nem
hajlandók tovább dolgozni! Kivel akar a Fidesz egészségügyet
fenntartani ilyen fizetések mellett?
Az államtitkár által felvázolt jövőkép riasztó: e szerint ”a
rendszert úgy alakítjuk, hogy az intézmények érdekeltek legyenek a
betegek olcsó és megfelelő ellátásában.” Magyarán olyan
intézményeket akarnak, amelyek csak minimális ellátást biztosítanak!
Szócska agyrémeinek azonban ezzel nincs vége: ”a jövedelemnövekedés
lehetőségeinek felkutatása nem hagyható csak az államra. Valamennyi
dolgozó kreativitásán is múlik, hogy mennyivel lesz több a
borítékban.” Magyarán nem elég, hogy az orvos, az asszisztens, a
rezidens, az ápoló vagy a takarítónő és a konyhás elvégzi a
munkáját, de a fizetéséért még igyekezzen támogatást szerezni a
munkahelye, az ágazat számára. De akkor mire való a minisztérium, az
államtitkárság, az adott kórházak gazdasági vezetése?
A Fidesz politikusai sorra futnak bele azokba a ”pofonokba” melyeket
még ők maguk indítottak el ellenzéki képviselőként. Népszavazást
kezdeményeztek az 1 eurós vizitdíj ellen, s most tízszeres terhet
jelentő plusz adókat vetnek ki az egészségügy finanszírozása
érdekében. Ezekből az adóbevételekből mégsem jut az egészségügy
dolgozóinak.
Nem igaz, hogy a költségvetésben ne lenne erre forrás. Van, csak a
Fidesz politikusai másra költik: a felelőtlen gazdaságpolitika által
okozott lyukak betömködésére.
Az államtitkár azt is csak reméli, hogy a - Rogán-féle javaslattal,
amely a munkaadói tb-járulékokat adóvá alakítja - befolyó pénzek
egyáltalán hogyan kerülnek majd az egészségügyi kasszába. Ez
megalapozott, átgondolt és szakszerű kormányzati politikára vall?
Az államtitkár az államosított intézmények funkcióváltásáról beszél,
ami az eddigi Fidesz kommunikációban kórházbezárásokat jelent. Éppen
az ellenkezőjét annak, amit eddig mondtak.
Mindezek alapján joggal mondhatjuk: Szócska Miklós elárulta az
egészségügyi dolgozókat. Ideje lenne, ha levonná ennek
konzekvenciáit.
az MSZP-frakció nevében Kovács Tibor, országgyűlési képviselő, az Egészségügyi Bizottságának tagja
Kiadó: MSZP
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|