OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2012. március 26., hétfő 16:57

Mindszenty rehabilitálása
    Budapest, 2012. március 26., hétfő (OS) - Örömmel fogadta a Kereszténydemokrata Néppárt a Legfőbb Ügyészség azon határozatát, amelyben teljes körű jogi, erkölcsi és politikai rehabilitációban részesítette a meghurcolt Mindszenty József bíborost.

    Mindszenty olyan embertelen időkben tudott igaz ember, a hivatását mindvégig gyakorló főpap maradni, és tiszta erkölcsi tartással cselekedni, mint a II. világháború alatti vészkorszak, vagy az 50-es,  60-as évek tomboló kommunista diktatúrája. Karizmatikus személyiségét, szilárd jellemét – amelytől egyaránt tartott minden elnyomó hatalom – a legbrutálisabb eszközökkel sem tudták megtörni. Inkább vállalta hazájában az évtizedekig tartó teljes elszigetelődést, ellehetetlenítést, majd a külhoni eltaszítottságot, mintsem elveinek feladásával a kiegyezést a demokrácia ellenségeivel.   Ideje volt, hogy a rendszerváltás óta eltelt évtizedek után végre feketén-fehéren kimondja az igazságszolgáltatás: Mindszenty ártatlan volt az ellene felhozott vádakban. A KDNP bízik benne, hogy mielőbb lezárulhat a Vatikánban a szentéletű bíboros boldoggá avatási eljárása és így egy újabb magyar példaképpel gazdagodhat a Katolikus Egyház és a világ.
    Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.