OS Országos Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető


2012. április 4., szerda 16:37

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a KEP rendezvényén
    Budapest, 2012. április 4., szerda (OS) -

    Április 3-án tartotta éves közgyűlését a Közép-Európai Club Pannonia (KEP), melynek záró aktusaként előadást tartott a magyar gazdaság aktuális kérdéseiről Kovács Árpád professzor, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Club szenátora.
Az előadás, és az azt követő élénk vita nem csak a magyar gazdaság hazai helyzetéről szólt, hanem azt globális- és európai összefüggéseiben is elemezte, továbbá érintette a Költségvetési Tanács megváltozott szerepét, összehasonlítva korábbi szervezetével.
Kovács Árpád elmondta, hogy megítélése szerint Magyarország 2012. évi gazdálkodása finanszírozható, amelyhez hozzájárul a világgazdasági környezet, az hogy Európa válságokkal kevésbé sújtott északi feléhez tartozunk, valamint az a tény, hogy belföldön az ezt megelőző időszakhoz képest konszolidációs korszak következik. A konszolidáció alapvető érdekünk, mert vannak kritikus pontok, például a forint euróhoz viszonyított árfolyamának 340-350-ös értéke két héten túl finanszírozhatatlanná tenné az ország gazdaságát.
Magyarország a világgazdaság teljes térképén ugyan parányi foltnak tűnik, de kelet-középEurópai összefüggésekben mégis jelentősnek mondható, hiszen ma már természetesnek tűnik, hogy a szomszédos országokban is igénybe vehetjük az OTP szolgáltatásait, vagy MOL állomáson tölthetjük meg üzemanyaggal gépkocsinkat. Érdekünk a szomszédos országok gazdasági teljesítményének kedvező alakulása, hiszen ez számunkra is gyümölcsöző következményekkel jár. Legnagyobb partnerünk azonban változatlanul Németország, a német konjunktúra pozitív irányú változása fél éven belül a hazai gazdaság teljesítményének bővülésével jár.
Kovács Árpád szükségesnek tartja, hogy egészen rövid időn belül gazdaságpolitikai fordulat következzék be Magyarországon, ami a Széll Kálmán terv eredeti célkitűzéseinek megerősítésével megoldható.  Nem kerülhető el néhány korábbi kormányzati intézkedés finombeállítása , a tömegközlekedés jelenlegi finanszírozásának megváltoztatása, az adózás rendszerének megváltoztatása. Mindez segítheti a 2013. évre előírt költségvetési hiány teljesítését, az Európai Uniós pénzügyminiszterek által kilátásba helyezett szankciók feloldását, a Nemzetközi Valutaalappal tervbe vett tárgyalások megindítását.
A Költségvetési Tanács munkájával kapcsolatban feltett kérdésre Kovács Árpád válaszában kifejtette, hogy az intézmény hatásköre rendkívül nagy, hiszen végső esetben még az Országgyűlés feloszlatását is kezdeményezheti. A jelenlegi szervezet abban különbözik elődjétől, hogy nem tart fenn saját értékelő – elemző apparátust (ez egyébként 1 milliárd forintos megtakarítást jelent évente), hanem munkájához a szakmai támogatást az egyetemeken és egyéb közgazdasági műhelyekben dolgozó, mértéktartó szakemberek adják.

A KEP rendezvénye, - amelyen Kovács Ferenc KEP alelnök, Vas megye Önkormányzata elnöke, parlamenti képviselő elnökölt- megerősítette tagságát abban, hogy mindannyiuk tájékozódását kedvezően segítik elő a színvonalas, pártpolitikai kötöttségektől mentes előadások és az azt követő demokratikus viták. További információ: www.kepcp.hu .

KEP Elnökség

    Kiadó: Közép Európai Club Egyesület

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.