OS Országos Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető


2012. május 9., szerda 13:59

A KEP - ben az emberi- és a nemzeti méltóságról
    Budapest, 2012. május 9., szerda (OS) -

    A Közép-Európai Club Pannonia május 8-i törzsasztal összejövetele az emberi méltóság kérdésével foglalkozott Marinovich Endre KEP társelnök, c. nagykövet, a BGF tanára elnökletével. Bevezető előadásában Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának főtitkára, a Széchenyi Tudományos Társaság ügyvezető elnöke elmondotta, hogyan jutott el – mint a közélet kérdései iránt érzékeny ember – számos, más egyéb feladat megvalósítása után az emberi méltóság jelentőségének felismeréséig.

Szunai Miklós mintegy két évvel ezelőtt találkozott Lomnici Zoltánnal, a Legfelső Bíróság korábbi elnökével és együttes erővel létrehozták az Emberi Méltóság Tanácsát.  Elsődleges céljuknak tekintették, hogy felemeljék szavukat a hátrányos helyzetű emberek – ezen belül is különösen a gyerekek – érdekében. Ennek a koncepciónak a jegyében hallatták és hallatják hangjukat akkor, amikor úgy érzik, hogy akár verbálisan, akár ténylegesen sérült az egyes ember, vagy valamely embercsoport méltósága, és szerveznek akciókat a sérelem megszüntetése végett.

Az emberi méltóság egészén belül jelentős hangsúlyt kap a nemzeti méltóság kérdésköre. Különös aktualitása van ennek napjainkban, amikor Szlovákia szankciókkal sújtja azon nemzettársainkat, akik úgy deklarálják magyar állampolgárságukat, hogy e mellett a szlovákot is meg kívánják tartani. Az Emberi Méltóság Tanácsának ezzel kapcsolatos akciói élénk sajtóvisszhangot keltettek a legutóbbi időszakban. Tevékenységüket ebben a vonatkozásban is folytatni kívánják.

Az Emberi Méltóság Tanácsának közelebbi tervei között szerepel a 330 évvel ezelőtt épült, majd megsemmisült és napjainkban restaurált máriapócsi fatemplomnak a május 17-i felavatása. 2014-ben szeretnék felépíteni Budapesten az Emberi Méltóság szobrát. Védnökséget vállaltak a hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó somogyvári gyermekotthon felett. Az ott lakókat hozzá kívánják segíteni ahhoz, hogy megfelelő szakmai ismereteket szerezzenek és ennek birtokában eredményesen tevékenykedjenek a mezőgazdaságban, vagy valamelyik ipari szakmában (asztalos, ács, lakatos stb.)

Szunai Miklós előadását élénk vita követte, amelyben többször is szóba került a civil szervezetek fontossága, valamint az a kérdés, hogy napjaink tehetős polgárai még nagyon szerény mértékben élnek a mecenatúra lehetőségével.

A vita összefoglalójában Czeglédi József a KEP ügyvezető elnöke, a rendezvény moderátora felhívta a figyelmet arra, hogy az emberi és nemzeti méltóság érvényesülését jelentősen segítheti Áder János köztársasági elnök múlt heti megválasztása utáni beszédében megfogalmazott markáns elvek érvényesítése az élet minden területén. Czeglédi idézte többek között Áder beszédéből a haza bölcse, Deák Ferenc szavait, aki azt mondta, hogy  Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos, jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni . Ezt teszi az Emberi Méltóság Tanácsa is.


                    KEP Elnökség

    Kiadó: Közép Európai Club Egyesület

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.