OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 4. péntek
Ismertető


2012. június 10., vasárnap 16:56

Távoznia kell a közlekedésért felelős államtitkárnak
    Budapest, 2012. június 10., vasárnap (OS) - Egyelőre nem a mocskos, büdös IMF , hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkársága akarja bezáratni a vasútvonalakat.

    A sajtóban nyilvánosságra került felvétel szerint egy szakszervezeti egyeztetésen a Közlekedéstudományi Intézet egyik vezető munkatársa Völner Pál fideszes államtitkárra hivatkozva a következőket mondta:  Amikor az IMF-tárgyalások beindulnak, és azt lehet mondani, hogy igen, az IMF az egy büdös, mocskos karvalytőke, azt erőltette ránk, hogy be kell zárni a mellékvonalakat.  A Jobbik a 2010-es kormányváltás óta következetesen állítja, hogy a közösségi közlekedés megújítása új szemlélet és új személyek nélkül lehetetlen. A Völner Pál vezette államtitkárság és személyközlekedésért felelős háttérintézmény, a Közlekedéstudományi Intézet vezetése némi helycserés látszatmegújulás mellett lényegében változatlan maradt. Azok az emberek irányítják a szakterületet, akik a Kóka János-féle 2007-es, majd a Hónig Péter-féle 2009. évi vasútbezárásokat levezényelték, név szerint Kerékgyártó János, Dabóczi Kálmán, Ács Balázs és Dóka Gábor. Ők azok, akik – alkalmatlanságuk fényes bizonyítékaként – immár 6 éve a mellékvonalak bezárásán megtakarítható – amúgy is virtuális – 8 milliárd forinttal házalnak a mindenkori politikai vezetésnél. Ha Völner Pál valóban azt mondta, amit beosztottja állít, úgy azonnal le kellene mondania, mert politikusként becsapta választóit, amikor az újranyitott vasutak megmaradását, fejlődését ígérte. Ehelyett fű alatt felszámol, bezár és a felelősséget másra tolja. A kormány a közösségi közlekedés megújítását, átszervezését ígérte, de két év után maga a miniszterelnök ismerte be, hogy  a  MÁV átalakításába beletörött a bicskánk, vagy ha bele nem is törött, benne maradt . E kudarc jelentős része a Völner vezette államtitkárság  érdeme . Ez is elég indok a lemondásra.     A Jobbik elképesztőnek tartja, hogy miközben EU-s források és közpénzek százmilliárdjait költik az oligarchák érdekében koncentráltan egyes nemzetközi vasúti szakaszok pazar kivitelű beruházásaira, a mellékvonalak rendelkezésére álló nyomorúságos karbantartási forrásokat nem ott használják fel, ahol a vasutak menetrendi versenyképességét az utazóközönség többsége érdekében javítani lehetne.     A Jobbik álláspontja szerint a közösségi közlekedés megújításához nem a vidéki vasutak bezárása, hanem a BKV-t, a Volán-vállalatokat és a MÁV-csoportot tömörítő Nemzeti Közlekedési Holding létrehozása a megoldás. A vállalati szervezet egységesítését, átláthatóságának biztosítását követően pedig egy szolgáltatótól független viszonylati vagy övezeti díjszabást kell bevezetni. A közösségi közlekedés rendelkezésére álló források felhasználásában pedig ki kell alakítani a működtetés és a fejlesztés egészséges arányát. Jelenleg a működtetés mindent visz, fejlesztés gyakorlatilag nincs, és a szolgáltatás több területen az összeomlás határán egyensúlyoz.        Bödecs Barna, a Jobbik országgyűlési képviselője
    Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.