OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2012. június 11., hétfő 12:57

Sportolók és önkéntesek diadala Borsodnádasdon
    Budapest, 2012. június 11., hétfő (OS) - Kedvezőtlen körülmények dacára sikerrel rendezte meg első hegyikerékpár versenyét a Mátéhegyi Ökopark és Sportcentrum. Az I. Decathon – Borsodnádasd Kupa és az azt keretező Kerékpáros Napok a civil összefogással megvalósult park közönség előtti bemutatkozását is jelentette. A szombati szórakoztató programokra háromszáz érdeklődő látogatott ki, míg a vasárnapi XCO versenyen több, mint száz sportoló állt rajthoz, jelentős nézői figyelem kíséretében. A sportág szakmai vezetése szerint a rendezvénnyel Borsodnádasd felkerült a hegyikerékpáros térképre .

    A Mátéhegyi Ökopark és Sportcentrum Közhasznú Egyesület a hétvégi rendezvényeit -a park kialakításához hasonlóan- önkéntesek bevonásával valósította meg. A Kerékpáros Napok keretében szombaton szórakoztató programokkal várták az érdeklődőket és a másnapi XCO versenyre érkezőket. A helyi szállásadók felajánlásainak köszönhetően három zenekar is bemutatkozhatott a park hegyoldalba vájt színpadán.  Vasárnap a sportág hétvégi bőséges rendezvénykínálata és az eső ellenére több, mint száz versenyző állt rajthoz Borsodnádasdon. Az I. Decathlon – Borsodnádasd Kupa, az XCO Magyar Kupasorozat idei harmadik fordulója 3 és fél kilométeres pályakörrel és jelentős, 300 méteres szintkülönbséggel várta a sportolókat. A nap nagy részében zavartalanul zajlottak a különböző korcsoportú futamok, de a délutáni felhőszakadás  elmosta  az elit férfi kategória utolsó körét, a bírók egy időre leállították a versenyt. Az elit hölgyeknél a balassagyarmati Dósa Eszter (Vitalitás SE), a férfiaknál pedig a veszprémi Blazsó Márton (VKE – Nelson) állhatott a kősziklákból készült ökodobogó legfölső fokára.   Az XCO versenyekhez képest egyébként jelentős nézői érdeklődés kísérte a borsodnádasdi rendezvényt, melyről Katona Kálmán, a Magyar Mountain Bike Szövetség elnöke is elismerően nyilatkozott. A szakági vezető a park létrejöttét övező társadalmi összefogást dicsérte és reményét fejezte ki arra, hogy Borsodnádasd állandó pontja lesz a hazai hegyikerékpáros életnek.       A két rendezvényt szinte teljes egészében önkéntesek segítségével valósította meg az Egyesület. Az érdeklődőket civil felajánlás keretében busz szállította fel a Mátéhegyre, ahol a helyiek szívélyes fogadtatása várta őket. A látogatók elismerően beszéltek a parkot és a rendezvényeket övező összefogásról, a mindössze néhány hét alatt kialakított vendégfogadó pavilonról, parkolókról, mosdó helyiségekről, színpadról és természetesen a pályákról. A kritikaként említett infrastrukturális hiányosságokat hamarosan pótolja az Egyesület.  A nyár további részében off-road túraverseny, íjász megmérettetések és saját rendezésű downhill kerékpáros verseny várja majd a borsodnádasdi Mátéhegyre látogatókat.       A Mátéhegyi Ökopark és Sportcentrum Egyesület ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a Mátéhegyi Kerékpáros Napok és az I. Decathlon - Borsodnádasd Kupa megvalósításához munkával, felajánlásokkal hozzájárultak!   Információ: www.matehegy.hu
    Kiadó: Mátéhegyi Ökopark és Sportcentrum Közhasznú Egyesület

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.