|
|
2012. június 13., szerda 16:39 |
A kohéziós forrásokat szinten kell tartani - Surján László sajtóközleménye |
|
Budapest, 2012. június 13., szerda (OS) - Zajlanak az
egyeztetések az Európai Unió 2013 utáni többéves pénzügyi
kerettervéről. A téma az Európai Tanács június végi ülésén is
napirenden lesz. Az EP ma fogadta el álláspontját a kérdésben,
amelyben kiáll az uniós költségvetési források hatékonyabb
felhasználása, a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedést
ösztönző beruházások támogatása mellett. Surján László
kereszténydemokrata EP-képviselő szerint ezek a célok csak a
kohéziós politika szerepének megtartásával érhetőek el. |
Surján László a mai határozat elfogadása kapcsán kijelentette: Most
először készülünk olyan pénzügyi kerettervet alkotni, amely nem
szabad megegyezésen, hanem alkotmányos kötelezettségen alapul.
Mozgáskörünk szűkült, a kerettervre mi csak igent vagy nemet
mondhatunk. A magyar, a lengyel és a dán elnökségnek hála,
folyamatos kapcsolatban vagyunk a Tanáccsal, nehogy a Parlament nem
szavazata felborítson egy nehezen kialakult megegyezést. Van ugyanis
néhány vörös vonal, ami a Parlament szerint nem léphető át. Ilyen a
kohéziós politika szerepének kérdése is .
A kereszténydemokrata képviselő felhívta a figyelmet: Mivel az Unió
régiói között a fejlettségbeli eltérések nagyobbak, mint valaha, a
Parlament hatékony és eredményes kohéziós politikát követel. Ezért a
területre fordított uniós források nem csökkenhetnek, legalább a
2007-2013-as időszak szintjét meg kell őrizni. Ez nehéz feladat,
hiszen már az Európai Bizottság is a teljes keret majd 5%-os
csökkentését javasolta. Ez nagyon hátrányos a felzárkózó
közép-európai térség és Magyarország számára is .
Az Európai Bizottság javaslata szerint a tagállamok csak a GDP-jük
2,5%-ának megfelelő összeget hívhatnak le a kohéziós forrásokból.
Ráadásul a 2,5%-os maximum kiszámításának az alapja a 2008-2010
közötti időszak. Ekkor a szocialisták hibás gazdaságpolitikája és
elrontott válságkezelése miatt a gazdaság hanyatlott és szomszédaink
sorra megelőztek bennünket. Ezért Magyarországot még súlyosabban
érintené ez a javaslat, mint a többieket - emelte ki Surján László.
Hozzátette: Magyarország olyan pénzügyi kerettervben érdekelt,
amely segíti a szocialista kormányzás okozta károk felszámolását. Ma
az a feladat, hogy ne csak gazdasági mutatóink, hanem a
megélhetésünk is közeledjen az uniós átlaghoz. Az uniós programok
közvetve ezt segítik elő.
Háttér: Az Európai Tanács június végén tárgyalja az EU következő,
2014-2020 közötti többéves kerettervének kérdését. A Parlament
későbbi hozzájárulásának megszerzése érdekében a tagállamoknak
megnyugtatóan kell rendezniük a képviselők által a ma elfogadott
határozatban szereplő kérdéseket.
Kiadó: Magyar Néppárti Képviselőcsoport, Európai Parlament
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|