OS Országos Sajtószolgálat
2024. szeptember 9. hétfő
Ismertető


2012. június 26., kedd 12:21

Hoffmann Rózsa toldozgatva ismerte be bukását
    Budapest, 2012. június 26., kedd (OS) - A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint Hoffmann Rózsa mai bejelentése, miszerint néhány ezerrel növelik az államilag finanszírozott egyetemi férőhelyeket, nem más, mint a bukás beismerése.

    KÖZLEMÉNY  A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint Hoffmann Rózsa mai bejelentése, miszerint néhány ezerrel növelik az államilag finanszírozott egyetemi férőhelyeket, nem más, mint a bukás beismerése. Az Orbán-kormány két év alatt zsákutcába vezette és súlyos károkat okozott a magyar felsőoktatásnak. Alig egy éve ugyanis senki nem kötelezte a rezsim oktatáspolitikusait, hogy ezreket száműzzenek az egyetemről.  Úgy tűnik, az oktatási államtitkár végre felfogta, hogy eddigi koncepciója megbukott. Ugyanakkor ez a most bejelentett lépés nem más, mint toldozás-foldozás. Orbán Viktor romkocsmákban üldögélő fiatal diplomásokról vizionál, miközben tönkre tette a magyar felsőoktatást, ezreket kényszerít arra, hogy elhagyják az országot. Jellemző, hogy Hoffmann Rózsa bejelentése nem érinti a bölcsész- és társadalomtudományi szakokat. Ez is bizonyítja, hogy az Orbán-kormány fél a leendő véleményformáló értelmiségtől.  Rossz az orbáni oktatáspolitika egész rendszere. A felsőoktatásnak most visszaadott férőhelyek nem oldják meg az orbáni oktatáspolitika hazugságait és igazságtalanságait. Nem segít például a szegény, de tehetséges fiatalokon, akik nem tudnak majd bejutni az egyetemekre. Ráadásul ez az államközpontú farigcsálás, ad hoc létszámtervezés régi korok meghaladott módszere, amely nem segíti a fiatalokat, hogy a jövőjüket tervezhessék.  A DK azt javasolja, hogy a kabinet térjen a Gyurcsány-kormány oktatási rendszeréhez, amely hat új egyetemi központot épített, megnyitotta az egyetemeket, közkinccsé tette a tudást, méltányos tandíjjal, kiemelt ösztöndíj megszerezhetőségével várta a fiatalokat.   Niedermüller Péter alelnök Demokratikus Koalíció
    Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.