OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 6. hétfő
Ismertető


2013. március 26., kedd 18:54

A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye
    Budapest, 2013. március 26., kedd (OS) - A Jobbik nyomására nem telepítenek cigányokat Komlóra

    Komló fideszes polgármestere, Polics József március elején jelentette be, hogy a város békés, nyugodt környezetébe zűrös életű cigány családot telepítene. A polgármester elmondása szerint ezeknek az embereknek közpénzen építettek volna lakásokat, és további 160 millió forintot szántak arra, hogy megtanítsák nekik, hogyan kell közösségben élniük.
A komlói lakosok nyugalma, értékeik megőrzése érdekében egy fórumon jelentettem be, hogy a Jobbik segít egy helyi népszavazás elindításában, mellyel meg lehet akadályozni a cigányok betelepítését. A kezdeményezést a helyiek üdvözölték, és már a fórumon támogatásukról biztosították, hiszen tudták, hogy ez az ő érdekük. A polgármester pedig úgy tűnik, nem mert szembeszállni a többség akaratával, ugyanis előterjesztést nyújtott be a március 28-i képviselő-testületi ülésre, melyben – hivatkozva a lakók tiltakozására – visszavonja az érintett településrészre szánt lakások építésére vonatkozó javaslatát.
Amennyiben a jövőben ismét felmerülne a zűrös életű cigány családok betelepítése Komló békés városrészébe, újból felajánlom a segítséget egy népszavazás elindításához, amellyel meg lehet azt akadályozni. A Jobbik továbbra is minden törvényes eszközzel meg fogja védeni a tisztességes magyar emberek nyugalmát, értékeit.
            Németh Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője
    Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.