|
|
2013. április 4., csütörtök 15:28 |
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye |
|
Budapest, 2013. április 4., csütörtök (OS) - Rosszindulat
helyett partnereket keresünk |
A magyar kormány két és fél évvel ezelőtt egy merőben új, és az
eddigi visszacsatolások alapján eredményes módon kezdett hozzá a
magyar társadalom halmozottan hátrányos rétegei, ezen belül a
cigányság felzárkózásának segítéséhez. A jelenleg is futó sikeres
programok által nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy az utóbbi két
évtized tüneti kezelésre szorítkozó módszere helyett komplex, átfogó
megoldásokra van szükség. A magyar állam szegregáció ellenes
törekvéseit lekicsinylő, a Népszabadságban publikált cikkhez hasonló
felületes és rosszindulatú sajtómegjelenések sehova nem vezetnek,
csak kimondottan a problémák újratermelődéséhez. Magyarország
kormánya határozottan fellép a szegregáció ellen – a Felzárkózási
Stratégia kijelöli ezen szándék kereteit és eszközeit. A jogvédő
dogmatika által sugallt sablonok azonban zsákutcába visznek. A
magyar kormány abból a megközelítésből indul ki, hogy az egyéni
problémák megismerésén és kezelésén keresztül érhető el a hátrányos
helyzetűek és azon belül a romák felzárkózása, így tehát minden
olyan intézményéért kiállunk, amelyekben az esélyekben hátrányos
gyermekek felzárkózását segítik elő, akkor is, ha kizárólag roma
gyerekek járnak az adott iskolába. Így például támogatjuk a pécsi
Gandhi Gimnázium vagy a nyíregyházi Huszártelepi iskola további
fennmaradását is. Az április 8-i Nemzetközi Roma Naphoz közeledve
kérjük, hogy munkánkban legyenek inkább partnerek, hiszen az
együttműködés mindannyiunk érdeke
Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|