OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 22. vasárnap
Ismertető


2013. május 26., vasárnap 13:56

A Közép-Európai Club Egyesület közleménye (1. rész)
    Budapest, 2013. május 26., vasárnap (OS) - A III. Magyar Világtalálkozó keretében tartotta meg sikeres VI. Társadalmi Párbeszéd Fórumát a budapesti Thomas Hotelben a Közép-Európai Club Pannónia (KEP)

    A közérdeklődésre méltán számot tartó, színvonalas programjairól nevezetes KEP a kezdetektől részt vesz a Magyar Világtalálkozók munkájában. Így történt ez az elmúlt napokban is, amikor önálló rendezvénnyel több, mint 100 fő részvételével 12 országból kapcsolódott be a III. Magyar Világtalálkozó munkájába. Ezúttal a hazai közélet három fontos aktualitását vitatta meg a Fórum, egyfelől a társadalompolitika, másfelől a gazdaságpolitika vonatkozásában, harmadrészt a történelmi hagyományok ápolásának tekintetében. A megnyitó után, amelyet Dr. Czeglédi József a KEP ügyvezető elnöke, az MTA Köztestületének tagja, konferenciaigazgató mondott el, elhangzottak a fővédnöki üdvözletek is. Elsőként hg. Esterházy Antal, a KEP elnöke emelkedett szólásra, majd Dr. Tanka László, a Magyar Világtalálkozó elnöke következett. A rendezvény keretében a KEP elnöke átadta Prof. Horváth Jánosnak, az Országgyűlés korelnökének, Prof. Szakály Sándornak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorhelyettesének és Dr. Tanka Lászlónak, a Világtalálkozó elnökének a KEP Szenátora kitüntető oklevelet, a Világtalálkozó elnöke átnyújtotta Prof. Pozsgay Imrének, v. államminiszternek a Világ Magyarságáért közéleti kitüntető oklevelet a magyarság összefogását segítő munkásságukért.

    Kiadó: Közép-Európai Club Egyesület

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.