OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2014. március 19., szerda 17:48

A Belvárosi Önkormányzat közleménye
    Budapest, 2014. március 19., szerda (OS) - Sajtóközlemény

    A Belvárosi Önkormányzat négy éve ajándékoz Húsvét előtt sonkát a kerületben élő rászorulóknak. A sonkát mindig megkapják a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, a szociálisan rászorulók. Ebben az évben is 4800-an részesülnek ebből a juttatásból.  

Eddig ezt a rászoruló családok a nyugdíjas klubokban vehették át. Tavaly a kerületi polgárok kérése az volt, hogy tegyük praktikusabbá az átvétel módját: ne kézhez kapják az élelmiszert, hanem egy ajándékkártya segítségével jussanak hozzá, hiszen így egy hónap áll rendelkezésükre, hogy átvegyék a terméket, illetve választani is tudnak az adott üzlet kínálatából. A CBA-val állapodtunk meg, mert üzlethálózata az egész kerületet lefedi, összesen 8 bolt áll a Belvárosban élő rászoruló családok rendelkezésére.

Kerék-Bárczy Szabolcsnak soha nem volt köze a Belvároshoz, nem ismeri a kerületet, a helyi szocialisták pedig ezek szerint semmit nem mondanak el neki a már bevált szociális juttatásainkról, a szóban forgó sonka akcióról sem. Már többször kiderült róla, hogy fogalma sincs a Belvárosban létező szociális juttatásokról, és ezek szerint amennyiben nyerne, megszüntetné ezt a vívmányunkat.

Budapest, 2014-03-19

    Kiadó: Belvárosi Önkormányzat

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.