|
|
2014. november 19., szerda 09:10 |
A Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület közleménye |
|
Budapest, 2014. november 19., szerda (OS) - Az NSKI
Nemzetegyesítés Fejlesztési Programja 2014-2020 |
A Közép-Európai Club Pannonia (KEP) tegnapi Fórumán, tapasztalt
szakemberek bevonásával megvitatta, hogy a Magyarország számára
2014-2020 között rendelkezésre álló európai uniós fejlesztési
forrásokat Kárpát-medencei szinten, miként lehetne leghatékonyabban
az össznemzeti fejlesztési célok szolgálatába is állítani. Nagy
érdeklődéssel kísért bevezető előadást tartott Molnár György a
Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) igazgatója. Ebből kitűnt, hogy
az NSKI elkészítette "A nemzetegyesítés fejlesztési programja
2014-2020" dokumentum tervezetet. 340 szakértőből álló
Kárpát-medencei fejlesztési szakértői hálózatot hozott létre.
Javaslatai bekerültek az uniós fejlesztéseket szabályozó
dokumentumokba, így az Európai Bizottsággal már aláírt Partnerségi
Megállapodásba és a benyújtott operatív programokba. A Fórum
vitavezetője Dr. Czeglédi József a KEP ügyvezető elnöke, az MTA
Köztestület tagja összefoglalójában hangsúlyozta, hogy az NSKI
színvonalas vitaanyagot készített, amely véglegesítés után jól
szolgálhatja Kárpát-medence egészének fejlődését. Végezetül
bejelentette, hogy a KEP Elnöksége kiemelkedő munkájáért Szász Jenő
NSKI elnöknek "a KEP Szenátora" kitüntető oklevelet adományozta,
amelyet Prof. emerit. Marinovich Endrével, a KEP társelnökével
együtt átadott Molnár György igazgatónak Szász Jenő külföldi
tartózkodása miatt. További inf.: www.nski.hu,www.karpathaza.eu,
www.kepcp.hu
Kiadó: Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|