OS Országos Sajtószolgálat
2018. január 18. csütörtök
Ismertető


2017. december 4., hétfő 16:58

A Lehet Más a Politika párt (LMP) közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. december 4., hétfő (OS) - LMP: A külgazdaságot is feláldozza a kormány az intézményesített korrupció oltárán  -

    Szijjártó Péter miniszter mai bizottsági meghallgatásán kiderült: a kormány a kis- és középvállalkozások helyett elsősorban a multikat támogatja, a 100 százalékban Made in China Belgrád-Budapest vasútvonallal pedig folytatja, amit Paks2-vel elkezdett: a magyar családok teljes eladósítását.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert hallgatta meg az Országgyűlés Gazdasági bizottsága. Az ülésen részt vett az LMP országgyűlési képviselője is. Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese felszólalásában a kormány kis-és középvállalkozások ellenes tevékenységét, a déli és keleti nyitás csődjét, a Magyar Nemzeti Kereskedőház botrányait, valamint az Eximbank korrupciógyanús kötött segélyhiteleinek kérdését is felvetette.

Az LMP országgyűlési képviselője hozzászólását a kormány kis-és középvállalkozások ellenes tevékenységének hangsúlyozásával kezdte: a társasági adó csökkentése, a multitámogató adókörnyezet létrehozása olyan elemek, amelyekkel a kis- és középvállalkozások nem tudnak megjelenni a külgazdasági piacon.

     Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.