|
|
2020. január 6., hétfő 11:25 |
A Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség közleménye |
|
Budapest, 2020. január 6., hétfő (OS) - A fiatalok közéleti aktivitása a tehetséggondozáson keresztül teljesedhet ki igazán // A közösségükért tenni akaró fiatalok számára indít mentorprogramot a Nemzeti Ifjúsági Tanács. Tíz hónapon keresztül negyvenkét tehetséges fiatalnak lesz lehetősége saját képességeit fejleszteni mentorok segítségével. A program alatt pedig saját közösségeikben fogják segíteni kortársaik bevonását, érdeklődésük és közéleti aktivitásuk felkeltését. |
"A fiatalok esetében sajnos alacsony a társadalmi kezdeményezésekhez
való kapcsolódás és jellemzi őket a közéleti passzivitás. Erre
megoldást jelenthet, ha fokozatosan látunk hozzá a fiatalok
szemléletének formálásához, akár egy tehetséggondozó programon
keresztül." – mondta el a közéleti mentorprogram kapcsán Hegedüs
Zoltán, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke.
A leendő kiválasztottak négy alkalommal képzéseken és
szemléletformáló előadásokon vesznek részt. Mintaprojekteket hoznak
létre közösen, amelyek egy – egy a fiatalokat érintő kérdésre,
problémára kínálnak megoldást. Szervezett látóutakon pedig vállalati
és civil szereplőkhöz, valamint állami intézményekbe látogatnak majd
el.
A mentorprogram februárban egy több napos tréninggel kezdődik, ahol
a résztvevők megismerhetik egymást és a közéletben már "élesben" is
bizonyított mentoraikat, akikkel havonta legalább két alkalommal
fognak találkoznak.
Kiadó: Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség
------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|