OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 7. hétfő
Ismertető


2020. március 2., hétfő 20:38

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. március 2., hétfő (OS) - Az utánpótláson volt a hangsúly a sztrájktárgyalás harmadik fordulóján

    Fiatal, lelkes, a gyógyításban motivált, a betegekért tenni akaró fiatalok bizalommal mondták el a kormány képviselőinek - a meghívott orvostanhallgató, szakorvos jelölt, szakdolgozók, diplomás szakdolgozók- gyakorlati tapasztalataikat, elvárásaikat és javaslataikat, hogy a hivatásukat a betegek szolgálatában magas színvonalon gyakorolhassák.
Felhívták arra is a figyelmet, hogy családbarát munkahelyekre van szükség az egészségügyben is, és a pályakezdő fiatalok megfelelő bérezésére, hogy ők is családot tudjanak alapítani.
A bérfelzárkóztatással kapcsolatos sztrájktárgyalás idei harmadik fordulója Dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkár vezetésével és Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár részvételével zajlott a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete és stratégiai partnerei: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerészi Kamara képviselői között.
    
     Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.