|
|
2020. március 2., hétfő 20:38 |
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (1. rész) |
|
Budapest, 2020. március 2., hétfő (OS) - Az utánpótláson volt a hangsúly a sztrájktárgyalás harmadik fordulóján |
Fiatal, lelkes, a gyógyításban motivált, a betegekért tenni akaró
fiatalok bizalommal mondták el a kormány képviselőinek - a meghívott
orvostanhallgató, szakorvos jelölt, szakdolgozók, diplomás
szakdolgozók- gyakorlati tapasztalataikat, elvárásaikat és
javaslataikat, hogy a hivatásukat a betegek szolgálatában magas
színvonalon gyakorolhassák. Felhívták arra is a figyelmet, hogy családbarát munkahelyekre van
szükség az egészségügyben is, és a pályakezdő fiatalok megfelelő
bérezésére, hogy ők is családot tudjanak alapítani. A bérfelzárkóztatással kapcsolatos sztrájktárgyalás idei harmadik
fordulója Dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériuma
közigazgatási államtitkár vezetésével és Dr. Horváth Ildikó
egészségügyért felelős államtitkár részvételével zajlott a
Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban
Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Mentődolgozók Önálló
Szakszervezete és stratégiai partnerei: a Magyar Egészségügyi
Szakdolgozói Kamara, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar
Gyógyszerészi Kamara képviselői között.
Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|