OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 21. szombat
Ismertető


2021. február 5., péntek 12:13

A Versünnep Alapítvány közleménye (2. rész)
    Budapest, 2021. február 5., péntek (OS) -

        A civil közösségek jelentkezését is folyamatosan várjuk. Tervein szerint az események egymást váltják majd egész éven keresztül, amikor erre már lehetőség nyílik.
     A Versünnep eseménysorozatra történő jelentkezési felhívások már nyilvánosak, a kiírások az alapítvány weboldalán, valamint közösségi felületünkön érhetők el. Jelentkezési határidő egyelőre nincsen. Amint a korlátozások megszűnnek és tervezhetővé válnak az események, minden lehetséges úton tájékoztatást adunk az aktualitásokról. Ezúton is kérünk minden érdeklődőt, kövesse figyelemmel felületeinket.
     A pandémiás helyzet következtében érvényben lévő korlátozások feloldása után megkezdjük a versmondó versenyek és a rendkívüli irodalomórák lebonyolítását országhatárokon belül és kívül egyaránt. Emellett szervezünk workshopokat a fizikai és online térben is, a felkészítő tanárok és egyéni felkészülők részére egyaránt. Elsődleges célunk az, hogy a versválasztástól kezdve, a különböző technikai megvalósításokon keresztül, a tehetséggondozás módozatain át, a képességek felismeréséig, konkrét eszközöket és segítséget adjunk a pedagógusok, felkészítők és egyéni felkészülők kezébe. Fórumot szeretnénk létrehozni, ahol szakértőkkel közösen kerülhet sor a felmerülő problémák, tapasztalatok megbeszélésére, eszmecserére. Kísérjék figyelemmel YouTube csatornánkat, ahol folyamatosan frissülő tartalmakkal jelentkezünk.

     Kiadó: Versünnep Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.