|
|
2021. február 5., péntek 12:13 |
A Versünnep Alapítvány közleménye (2. rész) |
|
Budapest, 2021. február 5., péntek (OS) - |
A civil közösségek jelentkezését is folyamatosan várjuk. Tervein
szerint az események egymást váltják majd egész éven keresztül,
amikor erre már lehetőség nyílik.
A Versünnep eseménysorozatra történő jelentkezési felhívások már
nyilvánosak, a kiírások az alapítvány weboldalán, valamint közösségi
felületünkön érhetők el. Jelentkezési határidő egyelőre nincsen.
Amint a korlátozások megszűnnek és tervezhetővé válnak az események,
minden lehetséges úton tájékoztatást adunk az aktualitásokról.
Ezúton is kérünk minden érdeklődőt, kövesse figyelemmel
felületeinket.
A pandémiás helyzet következtében érvényben lévő korlátozások
feloldása után megkezdjük a versmondó versenyek és a rendkívüli
irodalomórák lebonyolítását országhatárokon belül és kívül egyaránt.
Emellett szervezünk workshopokat a fizikai és online térben is, a
felkészítő tanárok és egyéni felkészülők részére egyaránt.
Elsődleges célunk az, hogy a versválasztástól kezdve, a különböző
technikai megvalósításokon keresztül, a tehetséggondozás módozatain
át, a képességek felismeréséig, konkrét eszközöket és segítséget
adjunk a pedagógusok, felkészítők és egyéni felkészülők kezébe.
Fórumot szeretnénk létrehozni, ahol szakértőkkel közösen kerülhet
sor a felmerülő problémák, tapasztalatok megbeszélésére,
eszmecserére. Kísérjék figyelemmel YouTube csatornánkat, ahol
folyamatosan frissülő tartalmakkal jelentkezünk.
Kiadó: Versünnep Alapítvány
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|