|
|
2024. július 5., péntek 11:13 |
A Magyar Hollywood Tanács Egyesület közleménye |
|
Budapest, 2024. július 5., péntek (OS) - |
125 éve, 1899. július 7-én született George Cukor, Hollywood
aranykorának legjobban fizetett rendezője. A legsikeresebb
hollywoodi filmek jelentős részét ő rendezte. 1964-ben rendezte a My
Fair Lady-t, amely minden idők egyik legsikeresebb filmmusicalje
lett. Az Audrey Hepburn főszereplésével készült musicalt 12
kategóriában jelölték Oscar-díjra, ebből nyolcat meg is kapott,
köztük Cukoré lett – ötödik jelölése után – a legjobb rendezőnek
járó díj.
A 125 évforduló alkalmával a Magyar Hollywood Tanács egésznapos
megemlékezést tart. Bokor Balázs, a Tanács elnöke jelezte, hogy a
Tanács július 7-én George Cukor-emléknappá nyilvánította.
Hangsúlyozta, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szülői
gyökerekkel rendelkező, de már New Yorkban született Cukor kétszer
járt Magyarországon és nagy tisztelettel illette a magyar
filmművészetet. Csak családnév-beli egyezés, de a szintén magyar
származású Adolph Zukor által alapított Paramount Pictures stúdióban
dialógusrendezőként kezdett dolgozni, majd ötvenéves munkássága
során éppen ötven filmet készített.
A szinte minden műfajban remekelő Cukor ars poeticája így szólt:
"Dolgozz keményen, hogy minden munkád könnyednek hasson." A szakma
is méltányolta, a legjelentősebb filmes kitüntetései mellett
megkapta a televíziós Emmy-díjat, valamint az amerikai rendezők
céhének életműdíját, csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek
sétányát, 1982-ben életművéért a velencei nemzetközi filmfesztiválon
Arany Oroszlán-díjjal tüntették ki.
Kiadó: Magyar Hollywood Tanács Egyesület
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|