OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2005. február 23., szerda 13:10

Megfellebbezte az ABOSZ a margitszigeti beépítést
    Budapest, 2005. február 23., szerda (OS) - Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) az előírt határidőn belül megfellebbezte az előzetes építési engedélyét, azon beruházási szándékok képviselőinek, melyek fokozottan veszélyeztetnék a Margitsziget hagyományosan kiegyensúlyozott, nemzetközi ismertséggel rendelkező értékes élő környezetét, levegőjének viszonylagos tisztaságát és az ott átmeneti nyugalmat, pihenést kereső fővárosiak érdekeit is.

    Az előzetes építési engedélyt egyébként a közvélemény újabb csendes félrevezetésével, a 2006-os úszó, műugró és műúszó Európa-bajnokság megrendezéséhez tervezett teljes építkezési tervek megvalósítása helyett, egy csökkentett változatra kérték. Vélhetően azért, mert egy lépésben nem is remélhették jogszerűen a hatósági engedélyek megszerezhetőségét.
    A régóta közismert trükkhöz folyamodtak tehát, mint a népmese malachúsra éhes farkasa, amely először csak az egyik hátsó lábának beengedését kérte a kismalactól.
    Megkockáztatták, hogy akkor is belevágnak a végcélként tervezett monstrum-telep építésének megkezdésébe, ha a 2006-os rendezvényekhez szükséges összes létesítmény megvalósítását, az azokkal szemben a jogszabályok által majdan előírt követelmények mai ismeretének hiányában, esetleg el sem tudják érni.
    Megerősödik tehát a gyanú, hogy a nemes célként emlegetett EB-rendezés (ami egyébként semmiképpen sem indokolta a rendezvény helyszínének a Margitszigetre történő áthelyezését), csak beruházási indok volt, ami pusztán a nagyközönség számára készített mézesmadzag szerepét töltötte be.
    Ismét meg kell említeni, hogy a tervezett beruházások hátterét biztosító hasznosítási megállapodás jó erkölcsbe ütköző feltételei révén az uszodabővítést közpénzből kivitelező építtető a leendő létesítményre kizárólagos hasznosítási jogot kap, sőt kizárólagos tulajdonossá válhat. Így szabadon határozhatná meg azt is, hogy a nagyközönség használhatja-e majd a létesítményeit.
    A közpénzek átlátható felhasználását alapelvként megkövetelő demokráciákban tűrhetetlen, hogy a nyilvánosság ne értesüljön az ország egyik legértékesebb területén keresztül a közérdeket is súlyosan kockáztató szándékokról és a háttéralkukkal vezérelt folyamatokról.
    A veszély még egyáltalán nem múlt el. Felkérjük a közérdeket képviselő valamennyi országos tekintélyű köztisztviselőt, és más közszereplőt, valamint minden megkülönböztetés nélkül a parlamenti és azon kívüli politikai pártokat, hogy saját lehetőségeik körében tegyenek meg mindent az ügy részleteinek alapos megismerése, és még megmaradt értékeink megóvása érdekében.
A Margitsziget hagyományos értékeit máig megóvni képes környezete, amely jelentősen hozzájárul a belvárosi levegő maradék tisztaságához is, nem válhat haszonelvű érdekek prédájává.

A fentiek elősegítése érdekében fellebbezésünket elérhetővé tesszük honlapunkon is (www.abosz.hu).

Budapest, 2005. február 23.

Pós Péter,
az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) elnöke,
a Nemzeti Egészségügyi Tanács tagja

--------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az OS-anyagok nem az MTI kiadás részei, szó szerint továbbított szövegeiért a közlő a felelős.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.