OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 22. vasárnap
Ismertető


2007. október 11., csütörtök 16:10

Hazugság nem lehet a jogalkotás alapja (2. rész)
    Budapest, 2007. október 11., csütörtök (OS) -

    Könnyen bizonyítható ugyanis, hogy érdemi társadalmi vita egyáltalán nem volt, ez pedig a szintén kötelező hatástanulmányok és más feltételek elmaradása mellett önmagában is a jogalkotásról szól törvény durva megsértését jelenti.

Szeptember 25.-én éppen a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) állapította meg, hogy szükség van szerkezetátalakításra az egészségügyben, az eddigi átalakítások azonban az előzetes vélemények figyelembevétele nélkül, a szakmai és társadalmi szervezetekkel való egyeztetések nélkül történtek. Papp Zoltán professzor, a Tanács elnöke sajtótájékoztatón mondta el, hogy mindezt a szakmai- és betegszervezetekkel kezdeményezett véleménygyűjtés összesítése után állapították meg.
A NET pedig nem más, mint a Kormány egészségügyi szervezéssel és irányítással kapcsolatos feladatainak ellátását segíteni hivatott kezdeményező, javaslattevő, véleményező és tanácsadó szerve, amelynek feladata a kormányzati egészségpolitikai döntések végrehajtásának elemzése és értékelése is.
Sajátos, hogy még a kormányzati tanácsadó szerv véleménye sem jutott megfelelően nyilvánosságra, és nemhogy a beérkezett vélemények, hanem még az összegző elemzés sem érhető el a minisztérium honlapján.

Érdemes lenne részletesen elemezni, melyik diktatúratípus a veszélyesebb: a fegyveres erőszakon alapuló, de jól felismerhető, és ezért az emberek védekezését is kiváltó náci, fasiszta, vagy bolsevik típusú, nyers önkényuralom, vagy a magát ügyesen álcázó, és ezzel még a védekezési ösztönt is sokáig elnyomni képes, a többpárti képviseleti demokrácia megnyugtató hatású jelmezét magára öltő diktatúra.

Az egyértelműség céljából pontosítom. Arra a mai magyar önkényuralmi állapotra gondolok, amelyben, az egyik legkisebb, de kellően gátlástalan és agresszív párt, kiváló zsarolási helyzetével visszaélve, meghatározó tényezőjévé válhat a csak formálisan törvényes hatalomnak, és semmibe véve az állampolgárok többségi érdekeit, a leghatékonyabb támadási felületeken (az egészségügy, az oktatás és a művelődés tönkretételével) éri el a nép tartós kiszolgáltatottságát, azaz a rabszolgákéhoz vagy az indiai páriákéhoz hasonlítható alávetettségét. Megvizsgálandó, hogy milyen eszközökkel él, és mekkora nemzetbiztonsági kockázatot okoz egy olyan csoportosulás, amely jelenlegi 2-3 százalékos támogatásával is meg tudja megvalósítani a népszuverenitás magasztos elvét alaptevékenységként lábbal tipró, jól kiszámított, hatékonyságában is csak a maffiához hasonlítható hatalombitorlást.

Ne áltassuk magunkat, amíg ez a helyzet így fennáll, addig semmi esélyünk megállítani azt a köznyelvi értelemben egyértelműen népirtó folyamatot, amelyet csak a demokráciát jelmezként használó hazugságalapú diktatúra miatt nem lehet jogilag is népirtónak minősítetni.

Budapest, 2007. október 11.

Pós Péter
az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) elnöke
a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) állandó résztvevője
a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) tagja

    Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.