OS Országos Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető


2012. január 3., kedd 23:34

Mégsem lehet a kaszinókban dohányozni
    Budapest, 2012. január 3., kedd (OS) - Világcsúcs: A kaszinókban történő dohányzás megengedésére vonatkozó, a Parlament által elfogadott módosítás mindössze egyetlen óráig volt hatályban.

    A Parlament alkotmányügyi bizottsága 2011.december 30-án a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényjavaslathoz (!) egy zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be. Ennek értelmében a nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény (Ndv.)  2. § (3) bekezdésének változtatására azt javasolták a képviselőknek, hogy a kaszinókban a jövőben dohányzóhely kijelölése nélkül is lehessen dohányozni. Lehet persze azon morfondírozni, mennyire etikus, hogy miközben a kormánypártok korábban elfogadták a kocsmák népének dohányzási tilalmát előíró Ndv. módosítást, addig a gazdag szerencsejátékosok számára tovább engednék a füstölést. Főleg az alkotmányügyi bizottság lobbizása meghökkentő, hiszen aligha kell bizonygatni e javaslat alkotmányellenességét. Diszkriminál szegény és gazdag dohányosok között, ráadásul a kaszinókban dolgozókat és az ott játszó nemdohányzókat arra kötelezi, hogy veszélyeztessék az egészségüket. Minden esetre a Parlament 290 szavazó tagja közül 250 képviselő még aznap (!) 2011. 12. 30-án megszavazta ezt a módosítást is. Schmidt Pál köztársasági elnök igencsak otthonosan mozoghat a vízimű-szolgáltatás kérdéskörében, hiszen néhány órával a szavazást követően már alá is írta azt. A Magyar Közlöny Lap-, és Könyvkiadó Kft. is biztosra vette, hogy a köztársasági elnök nem sokat vacakol a szignálással, hiszen 2011. december 31-én már meg is jelentette az új, 2011. évi CCIX törvényt, benne a kakukktojás 91. paragrafust az Ndv. módosításával. Így történhetett, hogy a magyar jogalkotásban alighanem csúcsnak számító sebességgel, benyújtását követő alig több mint másfél nap múlva – a törvény rendelkezése szerint 2011. 12. 31-én 23 órakor - hatályba lépett a kaszinó-dohányzást megengedő törvénymódosítás. Csakhogy az Ndv-t egy másik törvény a 2011. évi XLI. törvény is módosította, amit a Parlament 2011. április 26-án fogadott el. Eszerint 2012. január 1-től az Ndv. 2. §-a helyébe egy új 2. § lép, s ebben a kaszinókra vonatkozó dohányzási lehetőség bizony nem szerepel. Alighanem világcsúcs született azzal, hogy a 2011. december 31-én 23 órakor hatályba lépett, a kaszinókban korlátlan dohányzást megengedő törvényi rendelkezés mindössze egyetlen óráig volt hatályban. Az csak sajtótalálgatás, hogy Magyarország egyik legnagyobb szivarkereskedője a vele egy házban lakó, és szoros baráti viszonyban álló Rogán Antalnál lobbizott volna a kaszinódohányzás teljes liberalizálása érdekében. Elvben megbízhatóbbnak tűnhet,  ha az erre javaslatot tevő  módosító indítvány tömör indoklását idézzük teljes terjedelemben:  A zárószavazás előtti módosító javaslat alapján játékkaszinóban is lehet dohányozni kijelölt dohányzóhely hiányában. . Kár, hogy az indoklás szöges ellentétben áll a javaslattal, hiszen utóbbi éppen azt célozta, hogy ab ovo ne kelljen dohányzóhelyet kijelölni. Részletek: Füstirtók 06/20-2767-515
    Kiadó: Füstirtók a Gyermekdohányzás Visszaszorításáért Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.