|
|
2012. február 10., péntek 14:37 |
Guanó az egyházi sarkalatos törvény,akárhogy paszírozzák |
|
Budapest, 2012. február 10., péntek (OS) - |
Több forrásból arról értesültünk, hogy vita alakult ki az egyházi
sarkalatos törvénnyel kapcsolatban a FIDESZ,KDNP egri frakcióülésén.
A vita oka, hogy Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia
elnöke és csapata nem adta nevét az egyházak minősítéséhez. Ez
tiszteletre méltó álláspont és megfelel annak , amit az ANKH
Egyház nyílt levélben kért Pálinkás Józseftől. A kétharmadnak
módosítgatnia kell az Alkotmánybíróság által hatályon kívül
helyezett, majd suttyomban áterőltetett egyházi sarkalatos törvényt.
Ez a módosított törvény ugyanúgy guanóra fog sikeredni, mint az
Alkotmánybíróság által törölt változat. Hiába írják át és veszik ki
belőle a Tudományos Akadémiára vonatkozó részt, akkor is durva
dolgok maradnak benne, mint például ( a teljesség igénye nélkül) az
alábbiak: - A törvény módosítja az egyházak és vallási
egyesületek státuszát, melyet az Európai Unió működéséről szóló
szerződés 17. pontja tilt; - Megalázza a gittegyletté
minősített egyházakat abban az esetben is, ha azokat a későbbiek
során újra felveszik az egyházak listájára, 26.§.1. bekezdés: más
szervezetek elnevezései és jelképei nem kelthetnek olyan benyomást,
hogy az a szervezet, illetve tevékenysége más, korábban
nyilvántartásba vett egyház működéséhez kapcsolódik. Eszerint a
szervezetek elveszítik neveiket, jelképeiket. - Diszkriminatívan
szabályozza a jogszabály az egyházak védelmét. 23.§. az egyház –
templomok, temetők és más szent helyek fokozott szabálysértési és
büntetőjogi védelemben részesülnek . Viszont a védelem a vallási
egyesületekre nem terjed ki. - A jogszabály 22.§. biztosítja az
egyházaknak, hogy beletekinthessenek az egyházakat érintő törvény
változás-tervezetekbe, viszont ez, a vallási egyesületekre nem
vonatkozik, tehát ők nem szólhatnak bele saját sorsuk alakításába.
- Az egyházi személyek és a hívők közötti kapcsolat bizalmas
jellegét (mint például a gyónási titok) sem védi a törvény a vallási
egyesületeknél. - Az új egyházak más egyházak jelképrendszerét
csak azok engedélyével használhatják, azaz Jézust például a több
tucat bejegyzést óhajtó keresztény kisegyház nem ábrázolhatja .
- Míg az egyházak fennállásukig megtarthatják termőföldjeiket,
addig a vallási egyesületeknek három éven belül el kell adniuk. A
jogszabályban ezen felül hemzsegnek az ellentmondások, különös
tekintettel a különféle határidők, dátumok tekintetében. Felháborító
és nevetséges, hogy a kormány nyolcvankét egyház beadványából
harminchét beadvány elfogadásáról kíván határozni, miközben a
kritériumokat egy olyan törvény írta elő, amelyet az
Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett. Felháborító, hogy egy,
december 30-án elfogadott jogszabály december 2o-i határidővel
beadott beadványokat kívánja szelektálni. A címben azért írtunk
guanót és nem egyszerűen kakit, mert a madárürülék, a történelem
hajnalán robbanóanyag előállítására szolgált és ily módon jobban
kifejezi a vallásszabadság területén kialakult feszült helyzetet.
Kiadó: ANKH Az Örök Élet Egyháza
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|