|
|
2012. július 12., csütörtök 09:06 |
Segély helyett utalvány – újabb szegényellenes döntés! |
|
Budapest, 2012. július 12., csütörtök (OS) - Bár korábban az
ellenkezőjét ígérte, a jövőben mégis Erzsébet-utalványban fizeti ki
a kormány a segélyek egy részét. A döntés jól mutatja a Fidesz-KDNP
szegényellenes társadalomszemléletét. |
Szent Erzsébet annak idején legalább önzetlen alamizsnát osztott a
hatalom által minden szempontból alattvalónak tekintett
rászorulóknak. Az Orbán-kormány most ugyanerre készül – azzal a
különbséggel, hogy az intézkedésében még az önzetlenséget se lehet
felfedezni.
Többször felhívtuk a figyelmet: a segélyek utalványozása súlyosan
sérti a rászorulók emberi méltóságát, akadályozza mindennapi
boldogulását, és a feketepiac erősödését is maga után vonja. Ennek
ellenére döntöttek úgy a kormánypártok, hogy a jövőben a támogatások
jelentős részét Erzsébet-utalványban fizetik ki.
Döntöttek arról is, hogy a 2013-as költségvetésben is
befagyasztották a gyermekvédelmi támogatást, az anyasági segélyt, a
GYES-t, a GYED-et, valamint az utoljára az MSZP által emelt családi
pótlékot. Ez utóbbit ráadásul most már végleg megvonják azoktól a
családoktól, ahol a gyerekek hiányzása eléri az ötven órát. Holott
nem minden esetben a szülők tehetnek arról, hogy a gyermekük –
mondjuk a kirekesztő iskolarendszerben elszenvedett folyamatos
megaláztatás miatt – nem akar, vagy – mert például a család helyzete
miatt dolgozni kényszerül – nem tud bejárni az iskolába.
Mindezek együtt egy olyan kormányzati társadalomfilozófiát rajzolnak
ki, amely semmilyen szociális és anyagi rászorultságot nem vesz
figyelembe, ugyanakkor megfélemlíti, megalázza, sőt megbünteti a
szegény családokat akkor is, ha az nem lenne indokolt – például, ha
a segélyt korábban is csak hasznos és szükséges holmira fordították,
vagy ha a gyerek később rendben bejár az iskolába.
A vasszigor mögött ugyanakkor nyilvánvalóan nem csak a kormánypártok
kőkemény érzéketlensége húzódik. Az Erzsébet-utalvánnyal a köz-,
majd a reálszférában helyzetbe hozott haveri áruházlánc az
intézkedés hatására az utolsó utáni, világtól elzárt zsákfaluban is
nagyot kaszálhat, miközben a szolgáltatásaikat kifejezetten a helyi
igényekre építő kisüzletek tulajdonosai jelentős hátrányba kerülnek. Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja
U.i.: A KSH szerint tavaly alig 88 ezer 50 gyermek született
Magyarországon. Ez a szám soha nem volt ilyen alacsony. Vajon mikor
tűnik fel a kormánynak, hogy a nagy gazdasági és baby boom ellenére
robbanásszerűen távoznak az országból a fiatalok, a helyzetüket
kilátástalannak érző családok, s tömegesen húzzák le a rolót a kis
és közepes vállalkozások?
Kiadó: MSZP
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|