OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2014. május 26., hétfő 09:03

A Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület közleménye (5. rész)
    Budapest, 2014. május 26., hétfő (OS) - A IV. Magyar Világtalálkozó keretében a KEP és az NSKI sikeres, közös Társadalmi Párbeszéd Fórumot és szakmai tanácskozást szervezett Közép-Európáról és a Kárpát-medencéről

    Dr. Köpeczi-Bócz Tamás, az EMMI helyettes államtitkára ismertette a Kárpát-medencei szintű fejlesztési programok megvalósításának lehetőségeit 2014-2020 között az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban, melyekre az EMMI nemzetstratégiai nyitottságának eredményeként várhatóan ebben az ágazati programban kerülhet sor elsőként. Végül mintaként három konkrét példa került bemutatásra a határokon átívelő fejlesztési kezdeményezések lehetőségeiből Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgatója, Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke, valamint Bacsárszki Pál, a FEOP Zrt elnök-vezérigazgatója előadásában.
E tanácskozás összefoglalásaként megállapítható, hogy a Kárpát-medencében napjainkra létrejöttek a feltételei a nemzetegyesítést szolgáló fejlesztési rendszer létrehozásának. (További inf. , www.karpathaza.eu , www.kepcp.hu , www.vilagtalalkozo.hu ).

    Kiadó: Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.